Süti szabályzat

Kelt/módosítva: 2021. május 27.

1. Bevezetés

Ahhoz, hogy ez a weboldal megfelelően működjön, és hogy az oldal látogatói számára az őket leginkább érdeklő termékeket kínálhassuk, az Ön eszközén apró adatfájlokat, úgynevezett „sütiket“ (cookie) helyezünk el. Jelen Nyilatkozat ezekről a sütikről nyújt tájékoztatást, illetve szabályozásukról e weboldal kapcsán.

2. Mi az a „süti“?

A süti egy kis szöveges fájl, amelyet egy weboldal ment el az Ön számítógépén vagy mobileszközén, amikor Ön az adott oldalt felkeresi. A sütiket az eszköz ezután minden alkalommal visszaküldi az eredeti weboldalnak, amikor Ön azt felkeresi, vagy egy másik weboldalnak, amelyik az adott sütit felismeri, hogy annak segítségével tartsák nyilván a felhasználó online tevékenységét. A jelen oldalon található sütik lehetnek első fél (a weboldal) által elhelyezett sütik, illetve egy harmadik fél (egy másik weboldal) által elhelyezett sütik, valamint sor kerülhet még ezek elhelyezésére az Ön által tőlünk kapott e-mailek kapcsán is.

A sütik segítenek nekünk abban, hogy javítsuk az Ön felhasználói élményét, amikor felkeresi weboldalunkat. Annak megértésében is segítenek, hogy a látogatók miként használják weboldalunkat, például mely oldalak a legnépszerűbbek, hogy így jobban ki tudjuk szolgálni weboldalunk felhasználóinak igényeit.

3. A sütik típusai

Munkamenet (session) sütik: olyan ideiglenes sütik, amelyek addig maradnak az érintett látogató internetes böngészőjének cookie-állományában, amíg nem hagyja el a Weboldalt, és a munkamenet végén vagy a böngésző bezárásával automatikusan törlődnek. Ezek a honlap böngészéséhez, a funkciók használatához szükségesek, többek között lehetővé teszik a látogató által az oldalon, funkcióban vagy szolgáltatásban végzett műveletek megjegyzését.

Használatot támogató sütik: arra szolgálnak, hogy a Weboldal megjegyezze, hogy a felhasználó milyen beállításokkal és milyen módon használja a Weboldalt. Ennek célja, hogy a következő látogatás alkalmával ezeket ne kelljen újból megadnia. A preferenciákat tároló sütikben lévő adatok nélkül honlapunk kevésbé gördülékenyen tud működni.

Teljesítményt biztosító, statisztikai sütik: olyan sütik, amelyeket arra szolgálnak, hogy segítségükkel az Adatkezelő információt gyűjtsön arról, hogy a látogatók hogyan használják a Weboldalt, így melyik oldalt tekintették meg, ott milyen munkamenetet indítottak, és mennyi ideig tekintették meg az oldalt, meddig tartott a munkamenet. Az Adatkezelő a Google Analytics szolgáltatást használja, amely sütik használatával információkat gyűjt, és statisztikai jelentést készít a weboldal használatáról, a látogatók egyedi azonosítása nélkül. E sütik használatának célja, hogy az Adatkezelő képet kapjon a Weboldal használatáról, és tovább tudja fejleszteni, felhasználóbarát élményt tudjon biztosítani a látogatóknak.

Hirdetési, marketing sütik: ezek a sütik arra használhatóak, hogy az érintett látogató számára érdekes hirdetéseket jelenítsen meg a Weboldal, illetve saját marketing megjelenésének eredményességét növelje. Az e funkcióba tartozó sütik például megjegyezhetik a látogató legutóbbi kereséseit, az egyes hirdetők hirdetéseivel vagy a keresési eredményekkel való korábbi interakcióit, továbbá a hirdetők webhelyein tett látogatásait, és ezen adatok elemzésével segítenek a megfelelő hirdetések megjelenítésében.

Állandó süti: ezek a sütik a felhasználó eszközén maradnak a sütiben meghatározott ideig. Minden alkalommal aktiválódnak, amikor a felhasználó meglátogatja a weboldalt.

Saját süti: ezeket a sütiket az a weboldal hozzá létre, amelyet a felhasználó egy bizonyos időben éppen meglátogat.

Harmadik fél süti: amikor egy felhasználó meglátogat egy oldalt, egy másik fél aktiválja a sütit a honlapon keresztül.

4. Milyen sütiket használunk és miért?

Feltétlenül szükséges süti: ezek a sütik segítséget nyújtanak honlapon történő mozgásban, megjegyzik a felhasználó egyes oldalakon végzett műveleteit. Ezen sütik nélkül a szolgáltatások nem működnének. Ezek a sütik nem tárolnak olyan adatokat a felhasználóról, hogy milyen oldalakat nézett meg az interneten, vagy amelyeket marketing célból lehetne felhasználni.

A feltétlenül szükséges sütiket az alábbiakra használjuk:

- Emlékszik a begépelt információkra, amikor a felhasználó különböző oldalakra navigál a böngészés ideje alatt;

- Felismeri a felhasználót, ha bejelentkezik a weboldalunkra;

- Meggyőződik róla, hogy a felhasználó megfelelő szolgáltatáshoz kapcsolódik, miután néhány dolgot módosítottunk a weboldal működésén

- Elirányítja a felhasználót különböző szolgáltatások applikációihoz, vagy speciális szerverekhez. Ezen sütik elfogadása feltétele honlapunk megfelelő használatának, így ha a felhasználó kikapcsolja ezeket a sütiket, nem tudjuk garantálni weboldalunk megfelelő működését, illetve a megfelelő biztonságot oldalunk használata során.

Használatot támogató sütik: ezeket a sütiket különböző szolgáltatások nyújtására használjuk, illetve hogy megjegyezzük a felhasználó beállításait, hogy megkönnyítsük az oldal látogatását. Ezen sütik elfogadása feltétele honlapunk megfelelő használatának, így ha a felhasználó kikapcsolja ezeket a sütiket, nem tudjuk garantálni weboldalunk megfelelő működését, illetve a megfelelő biztonságot oldalunk használata során.

Teljesítményt biztosító sütik: információkat gyűjtenek arról, hogy a felhasználó hogyan használja weboldalunkat (pl. milyen oldalakat tekint meg, illetve tapasztal-e valamilyen hibát). Ezek a sütik nem gyűjtenek információt, amelyek alapján azonosítható a felhasználó, és azért használjuk, hogy javítani tudjuk a honlapunk működését, megértsük a felhasználók érdeklődését.

A teljesítményt biztosító sütiket az alábbiakra használjuk:

- Web elemzések (Analytics): statisztikákat szolgáltat arról, hogy használják weboldalunkat

- Hiba menedzsment: segít nekünk, hogy fejlesszük a weboldalunkat a felmerülő hibák mérésével.

- Emlékszik a felhasználó beállításaira, mint pl. weboldal elrendezése, a szöveg mérete, előnyben részesített beállítások és színek;

- Megmutatja, hogy a felhasználó mikor jelentkezett be a weboldalra. A fenti sütik közül néhányat harmadik fél használ, esetlegesen további információkért keresse fel ezen partnerek weboldalán található titoktartási leírásokat.

szpma
Saját süti, feltétlenül szükséges cookie.
A Szolgáltató által használt süti, feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.

A süti nem tárol személyes adatot.
A böngésző bezárásáig vagy a munkamenet végéig.
A Szolgáltató jogos
érdeke (az EU 2016/679.
számú Általános Adatvédelmi Rendelete
(„GDPR”) 6. cikk (1) f) pontja).
cookie-consent
Saját süti, feltétlenül szükséges cookie.
A Szolgáltató által használt süti, feladata az elfogadott sütik adatainak tárolása.
A Szolgáltató jogos
érdeke (az EU 2016/679.
számú Általános
Adatvédelmi Rendelete
(„GDPR”) 6. cikk (1) f) pontja).
7 nap
__cfduid
Harmadik feles
feltétlenül szükséges süti.
Domain:
cdn.webgarden.io
Cloudflare, Ltd.
(2ⁿᵈ Floor 25 Lavington Street London),
által használt süti feladata a kliensek
egyedi azonosítása amely biztonsági beállításokat alkalmaz felhasználónként, a süti nem tárol személyes adatot.
A Szolgáltató jogos
érdeke (az EU 2016/679.
számú Általános Adatvédelmi Rendelete („GDPR”) 6. cikk (1) f) pontja).
30 nap
_ga
Harmadik feles süti,
teljesítmény méréséhez szükséges cookie.
Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata az egyedi felhasználók azonosítása a böngészési munkamenetekben.
A rendszer nem tudja.
Az érintett hozzájárulás a (GDPR 6. cikk (1) a) pontja).
2 év
_gid
Harmadik feles süti,
teljesítmény méréséhez szükséges cookie.
Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043,
USA), által használt süti feladata az egyedi
felhasználók azonosítása 
a böngészési munkamenetekben.
A rendszer nem tudja
azonosítani az egyedi felhasználókat a különböző böngészőkön vagy eszközökön. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti.
Az érintett hozzájárulás a (GDPR 6. cikk (1) a) pontja).
1 nap
_gat
Harmadik feles süti,
teljesítmény méréséhez szükséges cookie.
Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata az egyedi felhasználók azonosítása 
a böngészési
munkamenetekben. 
A rendszer nem tudja
azonosítani az egyedi felhasználókat a különböző böngészőkön vagy eszközökön. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti.
Az érintett hozzájárulás a (GDPR 6. cikk (1) a) pontja).
1 perc
datr
Harmadik feles süti.
A Facebook Ireland Limited (4 Grand Canal Square, Dublin, Írország) által használt süti célja 
a böngésző azonosítása
a biztonság és az oldal integritása érdekében, többek között fiókhelyreállításra,
továbbá a potenciálisan
sérült biztonságú fiókok azonosítására.
Az érintett hozzájárulás a (GDPR 6. cikk (1) a) pontja).
2 év
fr
Harmadik feles süti.
A Facebook Ireland Limited (4 Grand Canal Square, Dublin, Írország) által használt süti egyedi böngésző azonosítót és felhasználói azonosítót tartalmaz a célzott hirdetések megjelenítéséhez,
ezekhez azonosítókhoz kötődik az az információ, hogy a felhasználó milyen
oldalakat látogatott korábban.
Az érintett hozzájárulás a (GDPR 6. cikk (1) a) pontja).
100 nap
sb
Harmadik feles süti.
A Facebook Ireland Limited (4 Grand Canal Square, Dublin, Írország) által használt süti feladata a közösségi megosztás és adatgyűjtés.
Az érintett hozzájárulás a (GDPR 6. cikk (1) a) pontja).
2 év
wd
Harmadik feles süti.
Ez Facebook Ireland Limited (4 Grand Canal Square, Dublin, Írország) által használt süti 
a böngészőablak méreteit tárolja, és a rendszer optimalizálásához használja az oldalak megjelenítésekor.
Az érintett hozzájárulás a (GDPR 6. cikk (1) a) pontja).
7 nap
A honlapunk használatával elfogadja a Teljesítményt biztosító süti használatát. Ezen sütik elfogadása feltétele honlapunk megfelelő használatának. Ha a felhasználó kikapcsolja ezeket a sütiket, nem tudjuk garantálni weboldalunk megfelelő működését, illetve a megfelelő biztonságot oldalunk használata során.

5. Az egyes sütik jellemzői, valamint az érintettek sütikkel kapcsolatos jogai és lehetőségei

A Weboldalon használt sütikkel kapcsolatos legfontosabb információkat az alábbi táblázat foglalja össze:

6. Hogyan értesítjük a látogatókat a sütikről, és hogyan kérjük hozzájárulásukat a sütik használatához (amennyiben ez releváns)?

Első látogatáskor a Weboldalon, a képernyő alsó részén felugrik egy felirat arról, hogy a Weboldal azt itt megismerhető sütiket használja, illetve egy link, amely ehhez a tájékoztatóhoz vezet. A látogató jogosult arra, hogy a Weboldal által ajánlott sütibeállításokat elfogadja (és így a hozzájárulását a hozzájárulásán alapuló sütikhez és a kapcsolódó adatkezeléshez megadja) vagy elutasítsa. A látogató a sütibeállításokat később is jogosult módosítani. Ez hozzájáruláson alapuló sütik esetén a hozzájárulás visszavonását jelentheti (ha úgy módosítja a látogató a sütibeállításokat, hogy ezentúl az ilyen sütik alkalmazásához nem járul hozzá), amely esetben a továbbiakban ilyen sütik nem kerülnek alkalmazásra. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonást megelőző adatkezelés jogszerűségét. Egyes sütik kezelésének elutasítása vagy a beállítások későbbi módosítása az adott sütik alkalmazását és így a hozzájuk kapcsolódó funkciókat érinthetik, a Weboldal egyéb sütik által érintett tartalmainak elérésére azonban nem jár következményekkel.

7. Hogyan ellenőrizheti / törölheti / távolíthatja el a sütiket?

A weboldalak megfelelő és felhasználóbarát működése érdekében a legtöbb böngésző automatikusan elfogad bizonyos sütiket. A látogató ellenben a Weboldal első látogatásakor egy, az oldalon megjelenő üzenetben manuálisan elfogadhatja, hogy elfogadja-e az ajánlott sütibeállításokat vagy módosít azokon. Az érintett hozzájárulásához kötött sütik esetén ezen sütik alkalmazásának beállítása vagy az ajánlott beállítások elfogadása (engedélyezése) a vonatkozó adatkezeléshez adott hozzájárulás megadásának minősül. Ezt a hozzájárulását, a böngészője beállítások menüjében, bármikor utólag is törölheti az érintett, mely a vonatkozó adatkezeléshez adott hozzájárulás visszavonásának minősül. Az ilyen sütikkel kapcsolatos beállítások későbbi módosítása (például: kizárólag a feltétlenül szükséges sütik későbbi beállításával) pedig szintén a vonatkozó adatkezeléshez adott hozzájárulás visszavonásának minősül.

A legnépszerűbb böngészők sütikkel kapcsolatos beállításairól az alábbi linkeken olvashatnak a látogatók:

Google Chrome:
Firefox:
Microsoft Internet Explorer 9: https://support.microsoft.com/hu-hu/help/278835/how-todelete-cookie-files-in-internet-explorer
Microsoft Internet Explorer 10: https://support.microsoft.com/hu-hu/help/17442
Microsoft Internet Explorer 11: https://support.microsoft.com/hu-hu/help/17442
Microsoft Edge: https://support.microsoft.com/hu-hu/help/4468242/microsoft-edge-browsingdata-and-privacy-microsoft-privacy
Safari: https://support.apple.com/hu-hu/guide/safari/sfri11471/mac

Kiemeljük továbbá, hogy egyes böngészők a biztonsági szintek állításával teszik lehetővé a sütik korlátozását.

További információk a sütikkel kapcsolatban:

http://hu.wikipedia.org/wiki/HTTP-süti

https://www.youronlinechoices.com/hu/

https://www.allaboutcookies.org/

https://cookiepedia.co.uk/cookie-laws-across-europe


Az adatkezelésre, valamint adatvédelmi (érintetti) jogaira és jogorvoslati lehetőségeire vonatkozó további, bővebb tájékoztatást az Adatvédelmi Tájékoztatóban talál, amely alább érhető el: Adatvédelmi tájékoztató

A Weboldallal kapcsolatos felhasználási feltételeink alább érhetők el: Felhasználási feltételek.